|
Lájk az oldalon, a lájkolók között kifogunk sorsolni egy 20 ezer forintos nyaralási kedvezmény kupont, amint a lájk eléri az 500-as számot!
Üdvözlöm!
Ma már a világ minden táján vannak
telepített lakókocsik, melyek nagyszerű
lehetőséget nyújtanak a nyaraláshoz azok
számára, akik másként ezt nem
engedhetnék meg maguknak.
A
telepített lakókocsi lényege, hogy
azoknak szól, akik minden évben olcsón
szeretnének nyaralni.
A
vendégek olyan telepített lakókocsikban
nyaralhatnak, amik bérelhetők, ebből
adódóan egy lakókocsis kempingezéshez
még lakókocsival sem kell rendelkezni,
hiszen azok telepítve vannak.
Ezek a
telepített lakókocsik általában három
vagy négy csillagos kempingekbe vannak
telepítve, a lakókocsik nagysága és
férőhelye változó, általában négy-öt
személyes, hiszen ezeket a programokat
főként családok veszik igénybe.
A
telepített lakókocsi
alapfelszereltségéhez tartozik a
felszerelt konyha és az elő sátor,
ebből adódóan a nyaralóknak semmit nem
kell nélkülözniük a nyaralás során.
Igaz, hogy jóval kevesebb személyes
holmit tudnak magukkal vinni a családok
egy személygépkocsival, ám ezzel
szemben, nem kell a lakókocsit
megvásárolni ahhoz, hogy ezt a nyaralási
módot tudja bárki alkalmazni.
A
telepített lakókocsis nyaralás hatalmas
előnye, hogy sok helyen lehet bérelni
lakókocsit.
A
lakókocsi hasonló kényelmet biztosít,
mint egy alacsonyabb rangsorolású
szálloda, ám annál jóval olcsóbb, így
több lehetőség marad a nyaralás egyéb
részeire.
Tekintve a mai gazdasági helyzetet,
valószínűleg igen gyorsan el fog
terjedni a telepített lakókocsi üdülési
program.
A lakókocsis nyaralás egyedi és utánozhatatlan élmény!
Ha már vett részt ilyenben akkor valószínűleg egyetért velünk, ha még nem, akkor itt az ideje, hogy kipróbálja! A telepített és jól felszerelt lakókocsi egyesíti magábanaz apartmanok kényelmét, a kempingezés szabadságát és romantikáját. Természetesen mindenképpen kell kompromisszumokat kötnünk egy modern apartman ellenében,de ezt könnyen feledteti a tenger közvetlen közelsége, varázsa! Nincs hosszú séta vagy autózás a városból a partra,bármiért felugorhat a lakókocsihoz strandolás közben (üdítő, sör, harapnivaló)és akár este, éjszaka is dönthet úgy, hogy tesz egy kis fürdőt a kellemes tengerben. Közel a vízhez, egész nap a levegőn tartózkodik az ember,amit a gyerekek többsége is élvez. A kempingekben számos kisgyerek van,ezáltal könnyebben tudnak a gyerekek játszótársakat találni. Két család részére lehet egymás melletti két lakókocsit bérelni, esténként közös vacsorát, programokat szervezni. A lakókocsiban gyakorlatilag minden megtalálható, ami egy jó nyaralás alapfeltételei közé tartozik. Főzhet, mikróban melegíthet, akár egy apartmanban! A kocsik árnyas fák alatt állnak, így mindig kellemes a hőmérséklet. Érdemes vízhatlan műanyag papucsot vinni, hiszen az a legtisztább vizesblokkok használatánál is ajánlott. A lakókocsik természetesen rendelkeznek fagyasztóval és hűtővel,de kisebb hűtőtáska hasznos lehet közvetlen a parton, valamint a kirándulásoknál. Egy szó mint száz, a közvetlen tengerparti lakókocsis nyaralás az aktív,hangulatos pihenés legjobb helye!
FONTOS!!!
Ha nálam nyaral, akkor önnek nincsenek plusz költségei. Nálam csak az itthon előre fizetett költségek vannak.
Engedje meg, hogy egy kicsit bemutassam Olaszország azon részét ahol a 2 db lakókocsit elhelyeztük.
Nyaralás az Adrián? Döntsön mellettünk, nem bánja meg!
A csizma
alakú országot az Adriai-tenger, a
Földközi-tenger, Franciaország, Svájc,
Ausztria és Szlovénia határolja, s háromezer
éves történelmével, kultúrájával,
hagyományos ételeivel és homokos
strandjaival igazi turistaparadicsom. Az
ország része Szicília, Szardínia és 70
kisebb sziget is. Olaszország egyik
különlegessége, hogy három aktív vulkánja
van: a Vezúv Nápoly közelében, az Etna
Szicíliában és a Stromboli. Északi határa
mentén az Alpok láncai húzódnak, az
Appenninek pedig az Alpoktól Szicíliáig az
egész félszigeten végignyúlik. Magyarországhoz való közelsége miatt a
magyar vendégek körében is igen kedvelt
üdülőhely, s változatos, vonzó tájai, a
római kori romok, reneszánsz művészeti
alkotások valósággal lenyűgözik az ide
látogató turistákat. Konyhája világhírű. Míg
északon a gazdag, krémes ételeket, sajtokat
részesítik előnyben, a déliek a fűszeresebb
ételeket kedvelik.
Időjárás: Észak-Olaszország éghajlata
kontinentális, a tél hideg és ködös, a nyár
forró. A hegyekben hosszú, havas, hideg tél
jellemző. Közép-Olaszországban egyfajta
tengeri klíma uralkodik, itt a tél
viszonylag enyhe, a nyár sem túl forró. A
sirocco nevezetű szél Afrikából nagy meleget
fúj a déli területekre, meghosszabbítva
ezzel a forró nyári napok számát.
Átlaghőmérsékletek Olaszországban
Hónap I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII
max °C 5 8 13 18 23 27 29 28 24 17 10 6
min °C 0 2 6 10 14 17 20 19 16 11 6 2
Öltözködés: A szállodákban a
vacsoránál férfiaknak ajánlott a hosszú
nadrág viselete, néhány szállodánál
kötelező. Templomokba fedetlen vállal és
rövidnadrágban, illetve rövid szoknyában
tilos bemenni, javasolt kendőt, kardigánt
magunkkal vinni.
Gasztronómia: Konyhája világhírű. Az
északi és déli területeken más-más étkezési
szokások figyelhetők meg: a déliek a
fűszeres, az északiak inkább a gazdag,
krémes étkeket részesítik előnyben. Az
ételek egész Olaszországban érvényes rendje
szerint az előétel, az antipasto után a
primo és a secondo piatto, vagyis az első és
a második fogás, majd a desszert, a dolce
következik. Az olasz konyha specialitásai a
különféle tészták (spaghetti, maccheroni,
pizza, lasagne, tortellini), valamint a
halak. Az étkezés mindennapos kísérője a
bor, azonban szokás az asztalnál ásványvizet
is fogyasztani.
Hivatalos nyelv: olasz
Hivatalos név: Olasz Köztársaság
Főváros: Róma
Időeltolódás: nincs
Pénznem: Euro (EUR)
Beutazási szabályok: Ideiglenesen az
országban tartózkodó magyar állampolgárok
orvosi ellátásra - a sürgősségi eseteket
kivéve - csak térítés ellenében tarthatnak
igényt. Ezért célszerű az utazás
időtartamára szóló betegség-, baleset-,
poggyászbiztosítást kötni.
Hálózati feszültség: 220 V. Saját
elektromos berendezés használatához néhány
esetben átalakító szükséges, mely a
helyszínen beszerezhető.
Telefonhívás Magyarországra /
Magyarországról: Magyarország a 0036,
Olaszország a 0039 előhívószám tárcsázásával
hívható. Ajánlatos a telefonkártyával működő
utcai telefonfülkéket igénybe venni,
amelyekhez telefonkártyát a Tabacchi-nál
(dohánybolt) lehet kapni. A kártya sarkát le
kell törni. A 00 után folyamatosan kell
tárcsázni. Hungary Direct hívószám: 172-0036
Mobiltelefonok használata: A
mobiltelefon hálózat kiépített, a tarifákról
és feltételekről a hazai szolgáltatóknál
érdeklődhetnek.
Fontosabb olasz telefonszámok:
Rendőrség: 112
Mentők: 118
Tűzoltók: 115
Általános vészhelyzet: 113
Autómentő: 116
Orvosi ellátás: Az esetlegesen
szükségessé váló orvosi ellátás anyagi
fedezetét a tartózkodás időtartamára
megkötött betegség-, baleset- és
poggyászbiztosítás biztosítja.
Javasolt védőoltások: nincs
Üzletek nyitva tartása: 09.00 - 12.30
és 16.00 - 20.00 óráig a hét minden napján,
a nyári főszezonban 23.00 óráig tartanak
nyitva a boltok.
Bankkártyák: MC/EC, Visa, Amex,
Diners kártyákat a legtöbb szállodában,
valamint az éttermekben és üzletekben
elfogadják. A pénzkiadó automaták az MC/EC
és Visa kártyákat elfogadják.
Bankok nyitva tartása: A bankok
általában hétfőtől péntekig 8.00 - 12.00 és
16.00 - 20.00 óráig tartanak nyitva.
Magyar Nagykövetség: 00161 Róma, Via
Dei Villini 12-16.
Telefon: 0039-6-442-30598
Fax: 0039-6-440-3270
Magyar Főkonzulátus: 20124 Milánó,
Via Gasparotto 1
Telefon: 0039-02-6738-2924, 2940
Fax: 0039-02-67-38-15-55
Róma Konzuli hivatal: 00198 Róma, Via
Messina 15. II. 17.
Telefon: 0039-644-249938
Fax: 0039-44-24-99-0
Budapest Nagykövetség: 1143 Budapest,
Stefánia út 95.
Telefon: 343-6065, titkárság 343-6057
Fax: 343-6058
LIDO DEGLI ESTENSI
és környéke
Bőséges választékot nyújt szép
üzleteivel a shopping-ot kedvelők számára
is, a késő éjjelig kivilágított
Viale Carducci árkádsorával,
obeliszkjeivel, neoklasszikus stílusban
épült kioszkjaival, mázas téglával
kirakott járdájával,méltó környezetet
nyújt az üzletek és éjjeli szórakozóhelyek
számára. Nemrégiben., a Lidó bejáratánál
felépült a minden kényelemmel ellátott
turista kikötő (Porto Turistico) a„Marina
Estensi”.
Megér egy kiránduló napot a közeli Pomposa-i
templom és múzeum megtekintése
is.
San Marino
San Marino
köztársaság
San Marino Olaszország
enklávéja, az olasz
Emilia-Romagna és
Marche régiók határán. Domborzatát
az
Appennini-hegység uralja. A
legmagasabb pont a
Monte Titano, 749 méter.
Vízfelülettel az ország nem rendelkezik. Az
éghajlat
mediterrán, forró nyarakkal és enyhe
telekkel. San Marino a harmadik legkisebb
állam Európában, csak
Monaco és
Vatikán kisebb nála. San Marino a legrégebbi, ma is
fennálló köztársaság, amelyet
301-ben alapított egy kőfaragó,
Szent Marinus (olaszosan Marino),
aki a monda szerint
Dalmáciából érkezett
301-ben, és hamarosan
kolostort alapított a
Titán-hegyen, hogy a
Diocletianus császár által üldözött
keresztényeket befogadhassa. Őt
tekintik a san marinoiak a köztársaság
megalapítójának. Írásos dokumentum
azonban csak
885-ben említi a kolostort és a
körülötte kialakult települést, amelyet
alapítójáról San Marinonak neveztek el.
A mai köztársaság parlamentjének elődje
az
1000-ben létrehozott népgyűlés (Arengo). A századok során a környékbeli
területek urai többször is megkísérelték
elfoglalni az önálló állam területét.
Lakói azonban a legtöbb esetben meg
tudták védeni. Csak
1739-ben sikerült bevennie a várost
a
pápa nevében Alberoni legátusnak, de
a városkában kitört lázadás hatására
XII. Kelemen pápa
1740-ben ismét függetlennek
nyilvánította az államot.
I. Napóleon
1797-ben felajánlotta az országnak
területe bővítését és a „barátságát”,
azonban az ország lakossága ezt
visszautasította, ezzel is törekedve a
függetlenség fenntartására. San Marino
függetlenségét az
1815-ös
bécsi kongresszus is
nyomatékosította. Időközben átalakult az állami
politikai rendszere, a Népgyűlés
helyett megalakult a Nagy Tanács,
amely 60 tagból állt és áll ma is. Az
államnak két államfője (régenskapitány,
Capitani Reggenti) van, őket
félévenként (április 1. és október 1.)
választja meg a nagytanács.
Az
idegenforgalom egyébként a kis appennini
köztársaság legfontosabb bevételi
forrása. Évente több millió turista
keresi fel az országot. Az olasz
idegenforgalom is hasznot hajt San
Marinonak: az idelátogatók többsége az
adriai tengerparton nyaral. Aki megteszi
a kitérőt a 4400 lakosú városkába, fel a
Monte Titanóra, ne számítson se
nyugalomra, se felüdü-lésre. A szűk
utcákon és tereken hömpölyög a turisták
áradata. Gyönyörű viszont a kilátás a
kormánypalota előtti teraszról -
amelyben az
államtanács székel, és a
Parlament ülésezik - nyugat felé, az
Appenninek hegyláncára. A parlament
épülete előtt hagyományos egyenruhába
öltözött milícia áll őrt. 180 fős
hadsereghez nincs szükség
hadkötelezettségre. Ha azonban az
államocskát veszély fenyegetné, minden
16-55 éves férfi köteles lenne fegyvert
fogni. A három bástya ormairól ellátni
Rimini lankás tengerpartjára s az Adria
kéklő vízére.
A
bélyegkereskedelem jelentősége alig
marad el az idegenforgalom mögött. Ebben
csak kis része van a képes levelezőlapok
fölbélyegezésének, sokkal nagyobb annak
a ténynek, hogy San Marino a
bélyeggyűjtők számára Európa egyik
legvonzóbb gyűjtőterülete. A "Repubblica
di San Marino" feliratú postai
értékcikkeket a bélyeggyűjtők az egész
világon szeretik. A köztársaság
rendszeresen küldi szét a gyűjtőknek a
világ minden tájára a többnyire nagyon
szép bélyegeket.
Terület: 60,5 km2.
Főváros: San Marino.
Természetföldrajzi jellemző:
Olaszország területébe ékelődve, a Monte
Titano oldalában helyezkedik el, a
mediterrán éghajlati övezet határán.
Gazdaság: Jellegét az
idegenforgalom határozza meg.
Közlekedés: A fővárost Rimini-vel
és az Adriai-tenger partjával
kötélpálya, helikopter- és
autóbusz-közlekedés kapcsolja össze.
Külkereskedelem:


MIRABILANDIA

Olaszul: Repúbblica Di San Marino

Lakosság: 24 000 fő.
Népsűrűség: 392,0 fő/km2.
Hivatalos nyelv: olasz.
Nép: olasz.
Vallás: római katolikus.
Legmagasabb pontja: Monte Titano
739 m.
Egy főre jutó GNP: 8356 dollár.
Legfontosabb termesztett növények:
búza, kukorica, szőlő.
Legfontosabb tenyésztett állatok:
szarvasmarha, juh.
Bányászati termék: építőkő.
Feldolgozóipar: textil-,
élelmiszer-, cement-, kerámia-, papír-
és bőripar.
Olaszországgal vámunióban.
Kiviteli cikkek: búza, bor,
vágómarha, textil- és bőráruk, kerámia,
építőkő, bélyeg.
Behozatali cikkek: ipari
késztermékek, közszükségleti cikkek.
Legfontosabb külkereskedelmi partner:
Olaszország.
![]() |
![]() |
![]() |
|
|